

A kúria építése az 1780-as évekre tehető. Az 1783-ban készült első katonai felmérés már ábrázolja az épületet. 1799-ben Vályi András országleírásában a „Gosztonyi urak csinos épületeiről” ír.
A kúria parkja több periódusban alakult ki. A18. század végén, 19. század folyamán még a kúria előtt két oldalról gazdasági épületekkel keretezett fogadóudvar, mögötte fallal kerített, a mainál kisebb négyzetes kert tartozott az együtteshez, amelynek határát a 19. század közepétől egy hosszanti épület – talán nyitott szín vagy egyéb gazdasági épület- zárta le. A kert felső sarkában a Gosztonyi család tagjai számára sírhelyet alakítottak ki, a sírhelyet jelölő 1857-ben emelt sírkő ma is ott áll a parkban.
A 20. század elején – feltehetően a ma iskolaként használt épület díszes kiépítéséhez köthetően – a kert jelentős átalakításon ment át. A felsőkert területét jelentősen növelték, a szomszédos telkeket a kerthez csatolva tájképi jellegű parkot alakítottak ki. A kert kialakítása megőrzött bizonyos szimmetriát – a kúria mögötti támfal mellett felvezető lépcsőnek, a kutatások szerint, az iskola felőli oldalon is volt egy párja, és a felsőkert növényalkalmazása is szimmetrikus rendet követett -, de a park útrendszere már oldottabb kialakítású lehetett. A felsőpark határait japánakácsor jelölte ki, a támfal felett szomorú japán- akácpár a feljebb gesztenye, illetve ostorfaliget is volt mindkét oldalon, a felső nagy tisztáson áll két szép szoliter hársfa áll.
A kúria II. világháború előtti utolsó tulajdonosa Gosztonyi János volt, aki a háborút követően is Kisnémedin lakott, de a kúriából ki kellett költöznie, mivel az együttes tanácsi tulajdonba került. 1958-ban vegyes- árubolt és kocsma nyílt falai között, a mellette álló épületbe iskola költözött. A fogadóudvart két oldalról határoló istállókat lebontották.
A park helyreállításának tervezése a kétezres évek elején indult, majd több kisebb beavatkozást követően a kúriákért átfogó helyreállítása 2023-ban a TOP Plusz-1.2.1-21 kódszámú Élhető települések pályázat keretében valósult meg.
Vélemény, hozzászólás?